Leírás
A kaliforniai 8 órás futam hétvégéje 2018-ban október 26. és 28. között került megrendezésre. Az Audi a második helyen állt a konstruktőri világbajnokág tabelláján, a rivális német gyártó Mercedes csupán 9 ponttal járt előrébb.
A győzelemre való nagyobb esély érdekében a gyártó úgy döntött, hogy „helycserés támadást” alkalmaz és a két tapasztalt német pilótát, Markus Winkelhock-ot és Christian Haase-t két külön autóban indítja a szezonzáróra, akik mindketten 18 pontra voltak lemaradva az első helyezett Tristan Vautier-től. Ezzel taktikával arra a lapra raktak fel mindent, hogy egy esetleges első és második helyet megszerezve megkérdőjelezhetetlen győzelmet tudnak aratni a Mercedes istálló felett. A három gyári R8 LMS közül egy az Audi Sport Team Land színeiben versenyzett, míg a másik két autót a WTR istálló indította útnak. Ebből a 19-es rajtszámú kormánya mögött ült Winkelhock mellett még a holland Robin Frijns és belga Dries Vanthoor is, akiknek 21 pont volt a hátránya az élmezőnyhöz képest.
A szezonzáró eseményre a gyártó nem csak taktikával, hanem különleges festéssel is készült a nagyközönségnek. A három autó festése, ha azok egymás mellett álltak, az amerikai zászló piros-kék-fehér csillagos motívumát rajzolták ki. A 19-es számú autó képezte a középső részt, az egyik felén a piros-fehér, míg a másik oldalán a kék és fehér csillagos mintázat kapott helyet.
Az időmérő napján nagy forróság uralkodott, nem csak a levegő, de az egész mezőny lázban égett. Elég szoros volt a küzdelem, nem csak a csapatok között, hanem még azokon belül is. Alig a kvalifikáció félidején túl a leggyorsabb hét autót kevesebb, mint két tized választotta el egymástól. Eleinte úgy tűnt, a pole pozícióért folyó harc Raffaele Marciello vagy Dries Vanthoor között dől el, azonban az utolsó pillanatokban a 29-es számú autóban ülő Haase egy hatalmasat javítva az élre ugrott, ezzel a Frijns-Vanthoor-Winkelhock hármas a harmadik helyre csúszott vissza.
A futamon aztán végül a második helyen végeztek, kicsivel több mint öt másodperccel a másik R8 LMS mögött, valóra váltva a konstruktőri bajnokság megnyeréséhez fűzött számításokat. Ezzel a két dobogós hellyel az AST megszerezte a versenyen maximálisan adható 43 pontot, így a – végül harmadikként célba érő - Mercedes-AMG istálló 11 ponttal alul maradt a bajnokságban.
A különleges dizájnnal rendelkező R8 LMS modelljét a Spark szokásos minőségben, 1:43-as arányban hozta el nekünk.
Paraméterek
Pilóta | R. Frijns - D. Vanthoor - M. Winkelhock |
Csapat | Audi Sport Team WRT |
Autó típusa | R8 LMS |
Év | 2018 |
Futam | California 8h |
Gyártó | Spark |
Méretarány | 1:43 |
Modell anyaga | Műgyanta |