Leírás
Daniil Vyacheslavovich Kvyat Forma-1-es pályafutása igazi hullámvasút volt. 2014-ben friss GP3-as bajnokként a Toro Rosso színeiben mutatkozott be a királykategóriában, majd egy évre rá már a Red Bull-ban találta magát, ahonnan ideje korán visszafokozták a kisbikákhoz, majd 2017-ben el is küldték onnan. Egy év kihagyás után 2019-ben újra visszahívták versenyezni nevelőegyesületébe, ahol 2020-ra is ott vezethetett, igaz ekkor már AlphaTauri néven futott a csapat.
Az AlphaTauri bár a Toro Rosso utódja (versenyzőpáros és motor is megmaradt 2019-ről), mégis új csapatként tartják számon. Első autójukat AT01 névre keresztelték el, ami sötétkék-fehér színkombinációban pompázott. Az olasz csapat autóját egy látványos show keretein belül 2020. február 14-én leplezték le a nagyközönség előtt. Az AlphaTauri Honda a középmezőny erős tagja lett, Gasly és Kvyat is folyamatosan a pontszerző helyekért küzdött, sőt előbbi megszerezte az „új” csapat első futamgyőzelmét is az olasz nagydíjon.
Az orosz pilóta bár stabilan teljesített a 2020-as szezonban, de még ez sem volt elég ahhoz, hogy a csapat hosszabbítson vele 2021-re. Csapattársa Pierre Gasly élete formájában versenyzett, ami mellett kissé „eltörpültek” Kvyat eredményei. A leginkább kirívó eset, hogy míg Gasly futamot is tudott nyerni, addig az orosz lejobb eredménye egy 4. hely volt Imolában. A még mindig csak 26 éves Kvyat így újra csapat nélkül maradt és jó kérdés, hogy lesz-e másodjára is visszaút számára a Forma-1-be vagy végleg búcsút inthet a király kategóriának? Emiatt is lehet érdekes a Minichamps 1:43-as méretarányú modellje, mert nem csak szép, de lehet, hogy ez lesz az orosz utolsó Forma-1-es versenygépe.
Paraméterek
Pilóta | Daniil Kvyat |
Csapat | AlphaTauri |
Autó típusa | AT1 |
Év | 2020 |
Futam | Futam nélküli |
Gyártó | Minichamps |
Méretarány | 1:43 |
Modell anyaga | Műgyanta |
Limitáltság | 420 db |