Leírás
A Porsche 911-est azt hiszem senkinek sem kell bemutatnunk. A német gyártó egyik legismertebb autója, aminek versenyverziót előszeretettel indítják különböző sportkocsi versenyeken így természetesen Le Mans-ban is. 2020-ban 88. alkalommal rendezték meg a franciaországi viadalt, a pandémia miatt sajnos ezúttal nézők nélkül. A LMGTE Pro kategória mezőnye meglehetősen karcsú volt, a Porsche autóinak pedig a Ferrarikkal és az Aston Martin-okkal kellett megmérkőzniük a győzelemért.
A Porsche legutóbb 2018-ban nyerte meg az LMGTE Pro kategóriát, így a németek számára épp itt volt az ideje, hogy újra győzedelmeskedjenek. A 91-es rajtszámú autót a Gianmaria Bruni, Richard Lietz, Frédéric Makowiecki hármas próbálta sikerre vinni. A trió közül az olasz Bruni neve lehet ismerős, hiszen ő volt 2004-ben csapattársa Baumgartner Zsoltnak a Minardiban. A 91-es Porsche számára jól alakult az időmérő, hiszen kategóriájukban elsők lettek 3:50.874-as idejükkel.
A verseny viszont nem alakult a németek szája íze szerint. 14:30-kor indult a futam és hiába rajtoltak az élről, a második kör után már csak a negyedik helyen tanyáztak Bruni-ék. A helyzet tovább romlott, amikor egy órával a kezdés után már egyik Porsche se volt az első ötben és a helyzet a továbbiakban sem alakult jobban. Míg az Aston Martin-ok és a Ferrari-k az élen harcoltak, addig a Porsche-k csak a futottak még kategóriában autóztak. A helyzet tovább romlott, amikor hajnali 6-kor szervóproblémák miatt egy be nem tervezett kiállást is be kellett iktatniuk, majd szűk fél órán belül másodjára is ki kellett állniuk szervizelni az autót, amivel végképp elestek a dobogós helyezéstől.
Végül a kategória győztes Aston Martin-hoz képest négy körös hátrányban 31., kategóriájukban az ötödik helyen értek célba 24 óra elteltével, ami csalódásként érhette a németeket. A kocsi szépségét viszont nem veszi el ez sem. Most elhoztuk nektek ezt a gyönyörű autót 1:43-as kiadásban. Lehet nem túl sikeres, de a szépségét nem lehet elvitatni.
Paraméterek
Pilóta | x |
Csapat | Porsche GT Team |
Autó típusa | Porsche 911 RSR |
Év | 2020 |
Futam | Le Mans 24h |
Gyártó | Minichamps |
Méretarány | 1:43 |
Modell anyaga | Műgyanta |
Limitáltság | 2020 db |