Leírás
George Russell három évnyi Williams-es vertmezőnyben való tengődése után végre megkapta a lehetőséget, hogy egy élcsapatnál bizonyíthasson. A fiatal brit pechjére a Mercedes Forma-1-es visszatérése óta íródó történetének egyik leggyengébb konstrukciójával állt elő a W13-as képében. 2022-ben az új szabályok miatt, teljesen új autókat kellett építeni a csapatoknak és bár a németek merész megoldásokkal álltak elő az új konstrukcióval kapcsolatban, végül ezek nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.
Russel azonban már hozzászokhatott ahhoz, hogy nem túl ütőképes autót kell vezetnie. Talán ennek is köszönhető, hogy az évad elején ő alkalmazkodott jobban az új autóhoz és szerzett több pontot a hétszeres világbajnok csapattársánál. Bár később Hamilton is egyre jobban elkapta a fonalat, de Russell lendülete is kitartott. A fiatal brit kiegyensúlyozottan teljesített a szezon során, aminek köszönhetően a negyedik helyen zárt év végén az összetettbeli pontversenyben, megelőzve hétszeres világbajnok csapattársát és a jobb technikával versenyző Carlos Sainz-ot is. Ám az igazán nagy durranás a 2022-es szezonban talán az volt, amikor Russell megnyerte a brazil nagydíjat. Ezzel ő is feliratkozott a futamgyőztesek táborába.
A Mercedes W13 egész biztos, hogy nem aranybetűkkel vonul be a Mercedes történelemkönyvébe, de Russell számára egész biztos emlékezetes marad, hiszen ezzel a kocsival teljesíthette első teljes szezonját az élmezőnyben. Ezt a Mercedes-t a Bburago 1:43-as méretarányban is legyártotta.
Paraméterek
Pilóta | George Russell |
Csapat | Mercedes |
Autó típusa | W13 |
Év | 2022 |
Gyártó | Bburago |
Méretarány | 1:43 |
Modell anyaga | Fém |