Leírás
A 2020-as idény bár döcögősen és rengeteg bizonytalansággal telve indult, a McLaren istálló pozitívan tekintett előre a szezonra a téli tesztek eredményeit látva. A bizonyításra az osztrák nagydíjon nyílt először lehetőség ebben az évben.
Lando Norris 2019 óta teljes körű tagja a Forma-1 mezőnyének. Carlos Sainz csapattársaként a tavalyi évben, kettejük pontjai egészen a negyedik konstruktőri helyig repítették a narancssárgák csapatát. A fiatal pilóta bár még zöldfülűnek mondható, igen szép eredményekkel büszkélkedhet.
A brit versenyző láthatóan egész hétvégén formában volt. Az időmérő edzésen autózott 1:03.626 idejével a 4. helyről indulhatott, ami karrierjének legjobb rajtpozícióját is jelentette – nemcsak saját maga, hanem a csapat örömére is.
A futamon aztán egyik pillanatról a másikra felborult az addigi rend. Lewis Hamilton 5 másodperces büntetésben részesült, miután Alexander Albon-nal vívott csatája során szabálytalannak ítélték manőverét. Ez az információ, miután elterjedt a pilóták körében is, enyhén szólva felbolydította az élmezőny méhkasát. Norris ölébe egy „most vagy soha” lehetőség pottyant ezzel.
A titkos tartalékait bevetve, teljes gázzal igyekezte behozni hátrányát. Miután az addig negyedik helyen autózó Perez-t sikeresen utolérte, majd meg is előzte a mexikóit, már csak az a cél lebegett a szeme előtt, hogy azt az öt másodpercet ledolgozza. Az egész McLaren garázs feszülten figyelte az eseményeket és a képernyőn folyamatosan frissülő időadatokat. Végül alig két tizeddel, de sikeresen behozta lemaradását, ezzel megszerezve eddigi királykategóriás karrierjének csúcseredményét, emellett a harmadik legfiatalabb brit dobogós is lett a történelemben.
Bár nyilvánvaló, hogy ha nincs ez a Hamilton-féle ballépés, valószínűleg kevés esély lett volna a dobogóra, azonban itt azon van a hangsúly, hogy a csapat és a versenyző képes volt kihasználni a lehetőséget és élni vele, ami színtiszta teljesítmény és akarat nélkül nem valósulhatott volna meg.
A Minichamps-nek köszönhetően ismét egy kibontakozóban lévő karrier fontos pillanata került megörökítésre 1:18-as méretarányban.
Paraméterek
Pilóta | LANDO NORRIS |
Csapat | McLaren |
Autó típusa | MCL35 |
Év | 2020 |
Futam | Ausztria |
Gyártó | Minichamps |
Méretarány | 1:18 |
Modell anyaga | Fém |