Leírás
Egy újabb remekmű, ami Colin Chapman és Len Terry nevéhez fűződik. A Lotus 33-as a sikeres Lotus 25-ös továbbfejlesztett változata volt, amivel Jim Clark második világbajnoki címét szerezte meg öt futamgyőzelemmel 1965-ben. A 33-as szíve ismét egy 1500 köbcentiméteres Climax motor lett és bár nagyban hasonlított a 25-ösre, de a felfüggesztését az újabb, szélesebb gumiabroncsokra tervezték. Az autó merevebb volt, és egyszerűbb volt megépíteni, mint elődjét. A modellt 1964-ben vetették be először Forma-1-es nagydíjon és 1967-ig állt szolgálatban.
Az 1966-os Forma–1-es világbajnokság harmadik futama a francia nagydíj volt. A verseny két dologról maradt leginkább emlékezetes. Az egyik, hogy az 1964-es szezon világbajnoka John Surtees immár a Cooper csapattal állt rajthoz, miután megromlott a kapcsolata a Ferrari csapatvezetőjével és faképnél hagyta az olaszokat szezon közben. A másik, hogy a mexikói Pedro Rodriguez alapvetően nem állt volna rajthoz ezen a viadalon, de egy madárnak köszönhetően mégis volán mögé ülhetett. Az történt ugyanis, hogy az időmérő edzésen a Lotus sztárja Jim Clark egy madárral ütközött, aminek következtében megsérült a szeme így nem tudta vállalni a versenyzést. Helyére Pedro Rodríguez-t ültette be a Lotus. A mexikóinak viszont a beugrás nem sikerült túl fényesen. Az időmérőn csak a 14. lett, míg a versenyen a 40. körben kiesett olajszivárgás miatt.
Sosem egyszerű beugrani hirtelen valaki helyett egy Forma-1-es versenyautóba, de mivel Rodrigueznek nem volt csapata az 1966-os szezonra így minden lehetőséget meg kellett ragadnia, amit felkínáltak neki. Az idény során még háromszor állt rajthoz a Lotus-al, de egyik versenyen se ért célba, de ezeknél egy madár sem játszott szerepet. A Spark ezt a „madárlátta” Lotus-t hozta el nekünk 1:43-as méretarányban.
Paraméterek
Pilóta | Pedro Rodríguez |
Csapat | Lotus |
Autó típusa | 33 |
Év | 1966 |
Futam | Franciaország |
Gyártó | Spark |
Méretarány | 1:43 |
Modell anyaga | Műgyanta |