Leírás
Pedro Diniz jól csengő neve miatt fennmaradt a köztudatban, holott túl sok vizet nem zavart a Forma-1-ben. Ő volt a fizetős pilóták egyik mintapéldánya, mivel eredmények helyett, inkább pénzzel szerzett magának helyet a király kategóriában. Fő támogatója a Parmalat volt, ami miatt megkapta „Parmalat-kölyök” gúnynévet. Viszont ha kicsit jobban megvizsgáljuk a pályafutását, akkor kiderül, hogy nem csak egy közönséges fizetős pilóta volt.
1996-ban a Ligier csapatához került a brazil pilóta, akinek Olivier Panis-al kellett felvennie a versenyt. Kétségtelen, hogy nem volt egyszerű dolga, hiszen csapattársa egyértelműen tehetségesebb volt nála és már sokkal régebb óta erősítette a csapatot. Sokszor kellett idő előtt feladnia a futamot, de az idény során kétszer is sikerült pontot szereznie.
Az 1996-os spanyol nagydíj Michael Schumacher első Ferrari-s győzelméről maradt emlékezetes. Viszont volt egy másik emlékezetes teljesítmény is, hiszen Diniz ezen a futamon szerezte meg élete első világbajnoki pontját. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ehhez az is kellett, hogy mindössze hatan fejezzék be a futamot, de ez nem von le a brazil érdeméből, aki a nehéz időjárási körülmények között betudta fejezni a versenyt.
Pedro Diniz JS43-as Ligier-jét a Spark adta ki 1:43-as méretarányban.
Paraméterek
Pilóta | Pedro Diniz |
Csapat | Ligier |
Autó típusa | JS43 |
Év | 1996 |
Futam | Spanyolország |
Gyártó | Spark |
Méretarány | 1:43 |
Modell anyaga | Műgyanta |