Leírás
A BWT (Best Water Technology) ott hagyta az Aston Martin csapatát és 2022-ben az Alpine támogatója lett. Az osztrák cég pedig nem csak a logóját szereti feltüntetni az autókon, hanem a védjegyének számító rózsaszín fényezéshez is ragaszkodik. Ez pedig azt jelentette, hogy az Alpine autóinak kinézete alaposan megváltozott a 2021-eshez képest.
2022 Február 21.-én leleplezték az Alpine A522-est, így végre a nagyérdemű is megcsodálhatta, hogyan fog kinézni Alonso-ék autója. Sőt, a franciák rögtön két festést is bemutattak. Erre azért volt szükség, mert az Alpine a névadó szponzorja kedvéért a szezon első két futamán teljesen rózsaszínbe öltöztette az A522-est. A későbbi versenyeken viszont már kék-rózsaszínben pompáztak a franciák versenyautói.
Fernando Alonso már a 19. (!!!) szezonjára készült 2022-ben a Forma-1-ben. A spanyol nagy reményekkel vágott neki az új évadnak, hiszen az új szabályváltozások miatt mindenki kiegyenlítetteb küzdelmet remélt. Az Alpine is bízott az „El Plan”-ben, azaz hogy újra visszatérnek az élmezőnybe, ám hamar kiderült, hogy a Ferrari és a Red Bull lépéselőnyben van mindenkihez képest, így a franciák reálisan egyelőre ismét csak a pontszerző helyekért küzdhettek.
Az idénynyitó futamot ismételten Bahrein-ben rendezték meg. Alonso alatt jól mozgott az Alpine az időmérő során és sikerült is megszereznie a 8. rajthelyet, legyőzve többek között a Mercedes-es George Russell-t. A versenyen viszont nem volt meg a megfelelő tempója a spanyolnak, így csak a 9. lett, úgy hogy Gasly és a két Red Bull is kiesett a versenyből.
Fernando Alonso 2022-es Alpine-ját a Spark adta ki 1:43-as méretarányban.
Paraméterek
Pilóta | Fernando Alonso |
Csapat | Alpine |
Autó típusa | A522 |
Év | 2022 |
Futam | Bahrein |
Gyártó | Spark |
Méretarány | 1:43 |
Modell anyaga | Műgyanta |